2013. december 28., szombat

Paul Greengrass: Véres vasárnap/Bloody Sunday (2002)

Paul Greengrass: Véres vasárnap/Bloody Sunday (2002)

Főszereplők: James Nesbitt, Tim Pigott-Smith, Nicholas Farrell, Mary Moulds, Nicholas Farrell, Tim Pigott-Smith, Gerard Crossan

Magyar dvd-borító

Derry, Észak-Írország, 1972. január 30.: a nagy felvonulás napja, amiről a tüntetés megkezdésekor még senki sem sejtette, hogy vérbe fog borulni. Ivan Cooper (Nesbitt) szociáldemokrata parlamenti képviselő az emberi jogok melletti kiállásért hívja utcára a lakosságot, miközben az angol katonák az utak túlnyomó többségén barikádokat emelnek. Az angol katonai vezetés meg van győződve róla, hogy fegyveresek is lesznek a felvonulók között, ezért olyan elit, ejtőernyős osztagokat rejtenek el a házak között, amelyek csak a tűzparancsra várnak. Ilyen előzményekkel kezdődik el a felvonulás, amely végül tragédiával ér véget: az angolok beavatkozása nyomán tizennégy ember veszíti életét.

Paul Greengrass segítségével újra 1972-ben vagyunk, január 30-án. A rendező olyan magasságokig reprodukálja sikeresen a kort, az eseményeket, a tömeget, ahogyan azt nagyon kevesen tudják. Ehhez legfőbb segédeszköze a kézikamera, amely folyamatosan mozgásban van (és amikor a tömeggel együtt mozdul, szinte mi, nézők is felvonulónak képzelhetjük magunkat), emellett lemond a mesterséges fény használatáról is.

Greengrass, bár felveti a tüntetést szervezők és vezetők felelősségét is - látták a fegyveres angolokat az utcákon, ráadásul több jelzést is kaptak, hogy baj lehet, és le kellene fújni a tüntetést -, mégsem nevezhető pártatlannak: az angolok (egy-két kivételtől eltekintve) mind érzéketlen „zsoldosok”, akik nem képesek felérni ésszel azt, hogy fegyvertelen tömegekkel állnak szemben. Ennek megfelelően a felvonulás esztelen, zűrzavaros vérengzésbe torkollik, ahol a civilekre, mint céltáblákra nyitnak tüzet az elit osztagok (ugyanakkor az a mai napig nem világos, hogy a legelső lövést ki adta le). Nem sokkal az „ütközet” után az angol fél nyilatkozatai a tények elferdítésében jeleskednek, míg a másik oldalon leginkább a döbbenet az úr, a kórházban pedig, ahová az áldozatokat szállítják, ömlik a vér, és kétségbeesett hozzátartozók bolyonganak.

Mintha dokumentumfilmet néznénk, minden hihetetlenül valóságosnak tűnik: a lövések a fülünkben dörrennek, az erőszak hullámai ugyanolyan mellbevágóak, a káosz ugyanolyan kaotikus a film nézőjének is. Ehhez hozzáadódik még az is, hogy minden egyes mozzanat tanúk elbeszélései alapján került be a képsorok közé. Greengrass néhány jelenetet a tényleges helyszínen, Derry-ben vett fel, de a forgatás nagy része Dublin északi részén, Ballymun (Baile Munna) városában zajlott. A rendező a kamerával többnyire Ivan Cooper karakterét követi, de arra is folyamatosan ügyel, hogy a tömeg is profi „alakítást nyújtson”. A katonáknál túl nagy gondok nem voltak várhatóak e területen, hiszen egy részük ténylegesen is katona volt korábban.


Miután a szörnyűségek lezajlanak, a film ugyanolyan szívbe markolóan folytatódik - a kórházban, majd végül a sajtótájékoztatón, ahol Cooper és társai felolvassák a meggyilkolt fiatalok névsorát (eközben azt is láthatjuk, ahogyan az angol hatóságok elbagatellizálják a történteket, a „végrehajtók” pedig valótlanságokkal és mellébeszéléssel menekülnek a vizsgálóbizottság elől). Ezután megtudjuk, hogy az akcióban illetékes angol katonai vezetők a legmagasabb fórumról kaptak kitüntetést, majd még a sajtótájékoztatón elhangzik - mintegy zárszóként - az „igazság” szó. És miközben elsötétül a kép, és a U2 szenvedélyes dalát hallgatjuk, eszünkbe juthat, hogy a történtekért talán soha nem lehet eléggé igazságot szolgáltatni…  

A polgári jogokért

Parancsra várva

Golyózáporban

Több mint egy tucat értelmetlen halál

Emlékfal

Filmplakát

Paul Greengrass

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése