2014. február 18., kedd

Bertrand Tavernier: La passion Béatrice (1987)

Bertrand Tavernier: La passion Béatrice (1987)

Főszereplők: Bernard-Pierre Donnadieu, Julie Delpy, Nils Tavernier, Monique Chaumette, Michèle Gleizer, Jean-Luc Rivals

Külföldi dvd-borító

Franciaország, valamikor a középkorban, a százéves háború idején: az ifjú François apja elhagyja a családját, és a háborúba megy. François búcsúzóul egy kardot kap tőle, majd később, visszatérve a várba, kővé dermed, mivel anyját egy idegennel találja egy ágyban. Egy pillanat múlva a még gyermek François-ból gyilkos válik. Sok évvel később Béatrice apját, François de Cortemart-t várja haza. Béatrice számára mindent az apja jelent, ezért szinte a perceket számlálja türelmetlenségében. De amikor eljön az idő, és az apa belép a várba, Béatrice számára szörnyűséges idők köszöntenek be…

Bertrand Tavernier 1987-ben, megalkotván a „La passion Béatrice” című filmet, számos tévhitet pusztított el. Leszámolt a korszak romantizálásával, a hős lovag figurájával és magát a történelmi filmet mint műfajt is újjáértelmezte. Tavernier filmjében a középkori emberek teljesen hétköznapiak, akik hétköznapi helyszíneken élik mindennapos gyötrődéssel teli életüket. Hétköznapi a falu, a vidék, de a várkastély is; utóbbi egy kietlen, sötét, zegzugos raktárépületre emlékeztet, amelyből leginkább a körülötte lévő föld éri a legtöbbet. A hős lovag nem létezik - François de Cortemart (Bernard-Pierre Donnadieu felejthetetlenül fizikai alakítása) fogságból tér haza, megkeseredett, másik gyermekét, Béatrice bátyját, Arnaud-t gyáva nősténynek tartja és nevezi, valamint kíméletlenül részletezi az asztalnál, a várnép előtt, hogy a fiú hogyan futamodott meg az angolok elől.

De mindez semmi ahhoz képest, amit Béatrice-nek kell elviselnie. Szemrehányással kezdődik (hogy miért adta el áron alul az egyik nagyobb földdarabot), majd megaláztatással folytatódik, végül mindez vérfertőző erőszakba torkollik. „Istenem, segíts, hogy szerethessem!” - könyörög még a kezdetekkor Béatrice, de imája nem talál meghallgatásra, és a történelem ismétli önmagát: a gyermek François után Béatrice is a vár tornyába kerül. Apja eközben végzetes önsajnálatba kezd, a vallást eltaszítja magától, és ezzel feljogosítja magát a lánya elleni legszörnyűbb bűntettekre is.

Az apjához hasonlóan Béatrice figurája is csodálatra méltó, de természetesen a másik szemszögből: Béatrice minden szörnyűség ellenére megpróbálja újból megszeretni és tisztelni addig több kilométeres, elérhetetlen távolságból imádott apját. Iszonyodva nézi, ahogyan az Arnaud-val bánik, de a helyzet akkor fordul tragikusra, amikor François megszentségteleníti az addig érinthetetlennek gondolt apa-lánya viszonyt. Julie Delpy (legelső főszerepében) érzelmek tucatjait tükrözi vissza sikeresen, az apjáért rajongó lánytól az őrület határán lévő megbecstelenítetten át egészen a bosszúálló angyalig.

Tavernier végül fenekestül felfordítja a történelmi, középkori dráma műfaját is. Annak ellenére, hogy filmjéből nem hiányoznak az úgymond kötelező kellékek (védtelen falu kifosztása, boszorkányégetés, utóbbi rémisztően fájdalmas képekben), nem lehet azt állítani, hogy hagyományos szerkezetet követne. Csúcspontok szinte nincsenek, de ennek ellenére, vagy éppen ezért minden, ami Tavernier rendezésével kapcsolatos, hihetetlenül gördülékenynek tűnik - és az is. Látványos finálé helyett groteszk üldözési jelenetet nézhetünk végig, amelyben a női ruhába lealacsonyított Arnaud űzött vadként menekül apja és annak martalócai elől.

Megrázó és szívbemarkoló film a „La passion Béatrice”. Emellett rendkívül kényelmetlen is, mivel az összes szereplője megjárja a poklok poklát, sőt, némelyikük nem is szabadul onnan, és a megváltás számára csak egy lehet: a halál. 

Béatrice

François de Cortemart

A régen várt viszontlátás nem olyan, mint amilyennek Béatrice elképzelte

A viszony egyre fagyosabb és ijesztőbb

Pillanatnyi boldogság Arnaud oldalán

François de Cortemart kezet emel lányára

Újra a vár tornyában

Filmplakát

Bertrand Tavernier


2014. február 8., szombat

Jean-Pierre Melville: A szamuráj/Le samouraï (1967)

Jean-Pierre Melville: A szamuráj/Le samouraï (1967)

Főszereplők: Alain Delon, Nathalie Delon, François Périer, Cathy Rosier, Jacques Leroy, Catherine Jourdan

Amerikai dvd-borító

Jef Costello (Alain Delon) profi bérgyilkos. Legfrissebb megbízatását is a szokásos maximalizmusával hajtja végre: lopott kocsi, cserélt rendszámtábla, bombabiztos alibi egy szépséges hölgy jóvoltából és végül, de nem utolsósorban hidegvérű végrehajtás. Ezúttal azonban akad egy kis probléma - Costello közvetlenül az elkövetett gyilkosság után szembetalálja magát a helyszín, egy bár arra tévedő zongoristanőjével. Amikor aztán Costellót a rendőrség több tucat további gyanúsítottal együtt szembesíti a bár személyzetével, a bérgyilkos a lebukás közelébe sodródik. A zongoristanő azonban teljes bizonyossággal állítja, hogy nem Costellót látta a gyilkosság után, körülbelül egy méter távolságból…

Egy idézettel indul minden (a szamuráj magányosságáról), és egy puritán szobabelső képével. Az ágyon a bérgyilkos, Jef Costello cigarettázik; az egyetlen hangforrás a helyiségben az asztalra állított kalitkában lévő madár csiripelése. Sokkal több hangot később sem hallunk, az első dialógus kilenc perc elteltével hangzik el. Már ennyiből is leszűrhető, ami később nyilvánvalóvá válik: Jean-Pierre Melville filmje mintegy óraműként funkcionál. És e precíziós szerkezet középpontjában ott van Alain Delon mindenfajta érzelmet nélkülöző arca és karaktere. Motivációt, életcélokat Costello karakterével kapcsolatban nem ismerünk, a filmhez hasonlóan maga az ember is egy precíziós szerkezet. Ugyanazokkal a mozdulatokkal akasztja otthon fogasra a kabátját és a kalapját, veszi fel a fehér kesztyűjét, de tökéletesen megtervezett a gyilkosság kivitelezése is, a pisztolyt pedig mindig ő süti el elsőként.

Az egyetlen helyszín, ahol Costello némi tanúbizonyságot ad arról, hogy nem gép, hölgyismerőse (Nathalie Delon, két év múlva már ex-feleség) lakása. Bizonyos értelemben Jane a történet egyetlen erkölcsös figurája. Costello érzelmek nélkül, pénzért bárki megölésére vállalkozik, a felügyelő megzsarolja az alibit biztosító Jane-t, a Costellót megbízók pedig kizárólag kétes bűnöző alakok, akik ráadásul még a szavukat sem tartják be. Jane ellenben nem enged a zsarolásnak, és az 5 év börtönnel való fenyegetésnek, és kitart Costello mellett. És hogy miért bizonyos értelemben? Mert aki mellett kitart, az mégis mások megöléséből él.

Technikailag szintén tanítanivaló Melville filmje. A rendező - miközben az amerikai gengszterfilmet is felidézi - aprólékos részletességgel hódol a különböző rendőrségi rituáléknak (szembesítések, tanúk folyamatos „ébren tartása”, egy szoba észrevétlen feltörése és benne egy lehallgató készülék elhelyezése), de ugyanezt a részletességet láthatjuk abban a monumentális, a szó nem hagyományos értelmében vett üldözési jelenetben is, ahol a legkülönfélébb rendőrségi elemek (idős hölgy, padon falatozó fiatal nő) erednek profi módon Costello nyomába (mindhiába). Az egyik legemlékezetesebb jelenet egy vasúti felüljárón játszódik. Egy férfi közvetlen közelről csap össze egy másikkal - váratlanul, és még egy lövés is eldördül. Ennek a jelenetnek a vágástechnikája, illetve operatőri munkája a mai napig követendő példaként kell szolgálnia a jelen filmesei számára.

Ha lehet egyáltalán valami nagyobb erejű, mint „A szamuráj”, akkor az az utókorra gyakorolt hatása. Számos filmrendező kopírozta le Delon rezzenéstelen arcú, magányos farkas bérgyilkosát; volt, aki bevallottan, volt, aki bevallatlanul másolta a karaktert. A leghíresebb másolat talán „A szamuráj” egyik nagy tisztelője, John Woo huszonkét évvel később készített remekműve, „A bérgyilkos” („The Killer”), amelyben Chow Yun-Fat véres megbízatása végrehajtása közben egy bárénekesnő védelmére kel.

És hogy egy ilyen komor hangulatú bűnügyi film milyen véget ér? Tragikusat, mintha csak egy dráma lenne. Győztesnek senki sem érezheti magát a szereplők közül, de a nézők közül annál inkább - mire a kép elsötétül, nyilvánvalóvá válhat számukra, hogy a műfaj egyik alapfilmje pergett le éppen a szemük előtt.

A megbízatás

Nem kívánt szemtanú

Az alibi

A gyanúsított

A felügyelő nem tágít

Costellót megbízói átverik

Costello tudja, hogy minden lépését követik

A finálé

Amerikai filmplakát alternatív címmel

Jean-Pierre Melville (1917-1973)