Must See European Movies: Maurice Pialat: Szerelmeinkre!/Á Nos Amours (1983)

Maurice Pialat: Szerelmeinkre!/Á Nos Amours (1983)

Főszereplők: Sandrine Bonnaire, Dominique Besnehard, Evelyne Ker, Maurice Pialat

Amerikai dvd-borító

Egy 15 éves párizsi lány, Suzanne egyre inkább úgy érzi, hogy otthoni élete pokollá változott. A tini legszívesebben barátaival van együtt, szigorú, munkamániás apja, idegroncs anyja és erőszakos természetű bátyja nem jelent számára túl vonzó perspektívát. Suzanne-nak egy hibája van, mellyel szemben családja tehetetlen: folyamatosan váltogatja fiúismerőseit, kiknek többségével leginkább csak a gyors szex miatt áll össze. Otthon egyre inkább elmérgesedik a helyzet, az apa cserbenhagyja a családot, az anya - aki nem hisz a házasság előtti szexben - öngyilkossággal is fenyegetőzik, a báty pedig kihasználja, hogy ő maradt az egyetlen férfi a háznál. Suzanne ekkor ismerkedik meg Jean-Pierre-rel, akivel végre komolynak látszó kapcsolatot kezd. Vajon sikerül-e eljutni a házasságig, vagy Jean-Pierre is csupán egy futó kaland marad?

A világ filmkészítői előszeretettel választják tárgynak műveikhez a „fiatal lányok gyermekből nővé változnak” - témakört. Méltán az egyik leghíresebb darabja e tematikának az „Á Nos Amours” című francia film, melyet Maurice Pialat rendezett - bámulatos módon. Pialat, aki az apát is eljátssza, olyan jelenetsorokat és dialógusokat fűz össze 100 perc alatt, amelyek a világ bármely családjában elhangozhatnának: nincsenek drámai csúcspontok, a színészek (szándékoltan) szinte gesztusok nélkül, hétköznapian játszanak (és rögtönöznek), de az extrém realista stílus a helyszínekből és a rendezés puritán eszközeiből is visszaköszön.

A rögtönzéseknek köszönhetően a családon belüli erőszak jelenetei is váratlanok, a pofonok valóságosak, ebből következően a reakciók megdöbbentőek. Jellemző az eszköztelen rendezésre, hogy az egyik fontos asztali jelenetnél a szereplőknek nem árulták el az apa karakterének hirtelen felbukkanását, így kellett reagálniuk rá. De nemcsak az erőszak jellemző a figurákra, az egyik legfontosabb párbeszéd apa és lánya között hangzik el - szeretetteljes, már-már intim módon. Sandrine Bonnaire lenyűgözően játssza Suzanne-t (egy César lett a jutalma): a néző lehetetlenre vállalkozik, amikor ki akar igazodni rajta, vagyis olyan, mintha a való életből lépett volna elénk.

Érdekesség, hogy az „Á Nos Amours” eredetileg a hatvanas évtizedben játszódott volna, legalábbis ez szerepelt az Arlette Langmann által írt forgatókönyvben. Pialat azonban elvetette a tervet, elsősorban pénzügyi okokból, de abban is mindenképpen igazat kell adnunk neki, hogy - mint mondta - a film története egy időtlen történet, amely bármikor, bárhol lepereghet a történelem folyamán.

Érdemes még megemlíteni azt a módszert, amelyből szintén Pialat puritánnak tűnő, ám annál hatásosabb stílusa tükröződik: az operatőr (Jacques Loiseleux) végig azt figyelte egy jelenet során, hogy éppen ki beszél, és őt vette, de ő maga is szabad kezet kapott a rendezőtől, ha váltani akart. A család lakásán belül számos ilyen jelenettel találkozhatunk, például amikor a szereplők külön helyiségekben tartózkodnak, és a kamera szinte fut (vagy inkább leselkedik) utánuk. A színészek természetesen ekkor is rögtönöztek, és mint a fentiekből kiderült, a rendező és operatőre is.

Pialat egyébként nem volt túl népszerű rendező hazájában, bár az 1980-as „A vagány” (Loulou) című drámájával, és monumentális, sajátos Van Gogh-feldolgozásával (1991) is sikert aratott. 2003-as halálával Franciaország egy zseniális, de öntörvényű, és gyakran meg nem értett egyéniségét vesztette el. Az „Á Nos Amours” Pialat legnagyobb mesterműve, egy szokatlan, de lenyűgöző stílusban elbeszélt történet a felnőtté válásról.