2019. október 15., kedd

Enzo G. Castellari: Keoma/Keoma aka. Django Rides Again (1976)


Enzo G. Castellari: Keoma/Keoma aka. Django Rides Again (1976)

Főszereplők: Franco Nero, Olga Karlatos, William Berger, Woody Strode

Magyar dvd-borító

A poros kisvárost mintha átok sújtaná: tombol a pestis, a polgárháború végeztével a visszatérő katonák egyre erőszakosabbak, az egész élén pedig ott áll Caldwell, aki markában tart mindent és mindenkit pénzével, és válogatott banditákból álló zsoldosseregével. A beteg lakosok gyógyszert, segítséget nem kapnak, ellenben Caldwell messzebb egy táborba záratja őket - meghalni. Ekkor tűnik fel egy idegen, a félvér Keoma, aki visszahozza a reményt a városnak, ő az egyetlen, aki felveheti a harcot a brutális bandával. Kevesen tudják, de Keoma is a városhoz tartozik, fehér apja birtokán nőtt fel három kegyetlen mostohatestvér oldalán. Keoma most Caldwell mellett a testvéreivel is találkozik, akik eladták magukat a bandavezérnek, és akik ugyanúgy gyűlölik a „félvér fattyút”, mint gyermekkorukban…

Enzo G. Castellari 1976 táján gondolt egyet, és azzal az ötlettel lepte meg jóbarátját, Franco Nerót, hogy hozzanak össze egy italowesternt. Elég merész gondolat volt ez a rendezőtől, hiszen 1976-ra a spagetti westernek kora kimondva-kimondatlanul lejárt. Az ötletet tettek követték, Nero kapott egy nagy szőke hajpótlást, hogy „indiánabbnak” nézzen ki, a nevét kinézték valamilyen régi indián könyvből és valamirevaló forgatókönyv nélkül elkezdték a forgatást. A kész jelenetek után esténként a stáb tagjai kitalálták, hogy másnap hogyan folytassák a sztorit, a színészek pedig megírhatták saját szövegüket. Az eredmény? Nos, a kész film valami elképesztő. A néha Sam Peckinpah stílusát másoló vágástechnika (plusz lassítások), gyönyörű fényképezés (Aiace Parolin), a remek Woody „a kalapomból ittam a vizet az állomáson 1968-ban” Strode, az iszonyatos és szenvedélyes zene (egy női hang - Sybil -, melyhez negyven perc után csatlakozik egy Leonard Cohent idéző férfié - Guy - is) és Nero jelenléte egy újabb lökést adnak az italowestern műfajának, mondhatni életre keltik azt a tetszhalott állapotából.

A két aláfestő énekhang a történetet szintén elmeséli, újabb érzelmi töltettel felruházva az eseményeket. A csúcsponton Nero/Keoma lassított felvételen ugrik neki halálos ellenségének; az utolsó percek leszámolása alatt az éppen gyerekének életet adó nő ordítását halljuk, a lőfegyverek ezalatt némán szólalnak meg; egy öregasszony, aki nincs is jelen, de mégis mindenütt ott van, a kordéját húzza…

Franco Nero zseniális alakítása





Német moziplakát

Enzo G. Castellari



Thomas Vinterberg: A vadászat/ Jagten (2012)


Thomas Vinterberg: A vadászat/ Jagten (2012)

Főszereplők: Mads Mikkelsen, Thomas Bo Larsen, Annika Wedderkopp

Külföldi dvd-borító

Lucas egy óvodában dolgozik, feleségétől külön vált, fiával azonban jó a kapcsolata és baráti körére is mindig számíthat. Egy átlagos napon a félénk, visszahúzódó óvodás, Klara különös dolgokat mond az igazgatónőnek, melyekből az kénytelen megállapítani, hogy Lucas szexuálisan molesztálhatta a gyermeket. Ezután a hullámok viharos sebességgel összecsapnak Lucas feje felett, az óvodából kirúgják, senki - még az új szerelme - sem hisz neki, de a fizikai bántalmazást sem kerülheti el. Az egyetlen bökkenő az, hogy Lucas ártatlan…

Thomas Vinterberg filmje azt a lejtőt mutatja be, amelyen ha az ember megindul lefelé, akkor nincs megállás, képtelen visszakapaszkodni. Lucast erre a bizonyos lejtőre balszerencsés véletlenek helyezik: a kis Klara szereti Lucast (annak kutyáját pedig különösen), és ezt a maga ártatlan gyermeki módján akarja kimutatni, de ez végül rosszul sül el. Ehhez jön még szülei állandó veszekedése, és az, ahogyan bátyja és annak haverjai a füle hallatára trágár hangon „arról” beszélnek.

Vinterberg, a remek „Születésnap” (1998) rendezője nagyon érzékeny témát vitt vászonra, melynél akár egy rosszul sikerült jelenet tévútra vihette volna az egész produkciót. A rendező azonban mindent jól csinál. A korábbi, e témával foglalkozó filmek többsége nem tette világossá, hogy megtörtént-e az erőszak, vagy nem; Vinterberg ehelyett tudatja a nézővel, hogy Lucas ártatlan, és ezután csak az ő, és környezete jellemváltozására koncentrál, illetve arra a helyzetre, amikor a hírbe hozott ember bármit is csinál, képtelen meggyőzni az igazáról a többieket.

Remek alakítást látunk Mads Mikkelsentől, ahogyan a megvádolt tanár próbál higgadt maradni, majd ahogy lassan, apránként elveszti a maradék türelmét is (erőszakra erőszakkal válaszol, jelenetet rendez a templomban), az maximálisan hiteles és megrázó. És ebben a filmben is - igaz, részben - beigazolódik a mondás, miszerint az idő mindent begyógyít. Egy év elteltével Lucas látszólag túl van a nehezén, visszakerül a társadalomba, a rendes kerékvágásba. De a végső momentum, egy puskalövés (ha valóságos, ha nem) azt jelenti, hogy a bélyeg valamilyen mértékben még mindig (talán örökre) ott van a tanár vállán.

Lucas és Klara: itt még minden rendben

Klara furcsa dolgokat kezd mondani...

...és a botrány kipattan

Lucas fia nem bírja idegekkel a lelki terrort

Lucas bevásárló körútja véres erőszakba torkollik

Moziplakát

Thomas Vinterberg