Must See European Movies: Federico Fellini: Casanova/Il Casanova di Federico Fellini (1976)

Federico Fellini: Casanova/Il Casanova di Federico Fellini (1976)

Főszereplők: Donald Sutherland, Tina Aumont, Cicely Browne, Margareth Clémenti, Leda Lojodice, Dudley Sutton, Sandra Elaine Allen

Az FF Film magyar DVD-kiadása

A 18. század Velencéjében járunk, a karnevál a tetőpontjára hág, különösen, amikor egy monumentális női fej emelkedik ki a vízből. A kötelek azonban nem bírják el a terhet, így az visszacsúszik a mélybe, óriási kavarodást okozva. A zűrzavarral csak egyvalaki nem törődik: Giacomo Casanova, aki éppen egy apácával történő légyottra igyekszik. A továbbiakban a híres nőcsábász, szerető, író (és sok más egyéb) útitársai lehetünk; Casanova Európa összes nagyvárosában tiszteletét teszi Párizstól Csehországig. De milyen ember is volt ő, aki több ezer oldalas emlékiratot hagyott maga után örökül? Egy szerencsés, mindig boldogságban élő, megbecsült úriember, avagy egy kiégett, kigúnyolt, mindenki által csak egy szexautomataként kezelt, magányos férfi?

Mivel egy Fellini-filmről van szó, garantált a meglepetés, vagyis az előszó végén feltett kérdésre egyértelműen az utóbbi a helyes válasz. Casanova folyamatosan üldözi a nőket, a szerelmet, de a híre megelőzi, így gyakran pórul jár. A szerelemnek és az erotikának az idő nagy részében nyoma sincs: Casanova erőlködik, megfeszül, hogy kielégítse a nőket (egyszer még egy versenyt is vállal egy kocsissal szemben, az udvaroncok nagy örömére és szórakozására), és e jelenetek groteszkségét még az állandóan magával hordozott, az aktusok alatt mintegy metronómként funkcionáló fémmadár jelenléte is felerősíti.

Nos, ez Fellini Casanovája. Homloka magas, arca változó és időnként annyira elveszett, hogy még öngyilkosságot is megkísérel. Az 1725-ben született szerencselovag életéből közel egy tucat apró epizód tárul elénk, melyek önmagukban sem filmszerűek, de együtt sem alkotnak kerek egészet. Ezzel szemben utat engednek Fellini groteszk és nem mindennapi figuráinak (mint például a Sandra Elaine Allen által játszott 2,38 méteres, 270 kiló súlyú nő), és egyre inkább Casanova magányosságára, gépies mivoltára mutatnak rá.

A film hihetetlenül nehéz szülés volt, az első producer, Dino De Laurentiis úgy kezdett bele a Fellinivel való közös munkába, hogy a rendezőnek csak egy címet kellett mondania a már meglévő, aláírt kontraktushoz. A bizalom ellenére a páros összeveszett, így került a képbe Alberto Grimaldi, akinek csak annyi kikötése volt, hogy a beszélt nyelv a vásznon az angol legyen (Fellini ezért sem lelkesedett). Robert Redford, Jack Nicholson, Michael Caine, vagy Gian Maria Volonté helyett lett a címszereplő megtestesítője Donald Sutherland, aki maximális erőbedobással készült fel a szerepre - hogy aztán Fellini mindent fenekestül felforgasson a karakter eljátszásával kapcsolatban (emellett ráadásul órákig kínoztatta a maszkmesteri székben). Miután Fellini Grimaldival is összekülönbözött, úgy nézett ki, a forgatás eredménytelenül befejeződik (ráadásul ezalatt a műszaki személyzet egy része sztrájkba lépett). Végül nagy nehezen elkészült a monumentális mű, melyben például csak a nyitó, karneváli jelenethez 600 statisztát használtak fel.

A kész film elképesztő. A történet, mint írtam, másodlagos, itt egy világutazóról van szó, akit egy meg nem értett, élete végén pedig kigúnyolt figuraként követhetünk nyomon. A gyönyörű képek (Giuseppe Rotunno keze nyoma), és a feltűnő, majd gyorsan tovatűnő szereplők csak asszisztálnak mindehhez. Ebből a szempontból a legfájdalmasabb epizód talán az, ahol Casanova rátalál - saját bevallása szerint is - élete szerelmére (Tina Aumont), aki aztán köddé válik, és még azt is meghagyja, hogy ne is próbáljanak a nyomára bukkanni.

Élete alkonyán, Csehországban Casanova már csak árnyéka hajdanvolt önmagának. Az emlékiratait írja, és keserűen emlékszik vissza aranykorára. Ekkor egy extrém közelképen egy aggastyán beesett szemeit látjuk - majd egy álmot, amelyben a fiatal, ereje teljében lévő Casanova a sötét, befagyott Velencében újra találkozik élete egyik legmaradandóbb kalandjával, az életnagyságú, mechanikus női babával. Fellini már bőven a forgatás közben döntött e zárójelenet mellett. És ez a jelenet, Nino Rota rejtélyes dallamaival, és a jégpályán Casanova és a bábu lassan sötétségbe olvadó kettősével, a filmtörténelem egyik legmeghatóbb záró képsora is lett egyben.