Sergio Corbucci: A halál csöndje/Il grande silenzio/The Great Silence (1968)
Sergio Corbucci: A halál csöndje/Il grande silenzio/The Great Silence (1968)
Főszereplők: Jean-Louis Trintignant, Klaus Kinski, Vonetta McGee, Frank Wolff
Magyar dvd-borító
Borzasztó hideg, befagyott puskák, éhező emberek - és
fejvadászok. Sergio Corbucci rendező ebbe a világba visz el bennünket, és ebben
a világban ismerhetjük meg a magányosan utazó Silenziót is, aki egy kisvárosba
tart. A városban lakik valaki, egy Pollicut nevű gazfickó, akivel Silenzio még
gyerekként találkozott, és aki kegyetlenül megcsonkította. A leszámolás ideje
elérkezett, de a dolgok nem mennek ilyen simán: Pollicut-ot egy véres kezű
fejvadász, Tigrero védelmezi bandájával. A fejvadász az úgynevezett törvényen
kívüliekre vadászik, azokra a férfiakra és nőkre, akik elhagyták a kisvárost,
és életüket a vadonban, hóban-fagyban tengetik. Silenzio és a fejvadász között végképp
elkerülhetetlenné válik az összecsapás, amikor egy fiatalasszony a Tigrero által orvul
meggyilkolt férje miatti bosszújával a titokzatos, hallgatag idegent bízza meg…
A hatvanas évek italowestern hullámának Sergio Leone volt a
koronázatlan királya, mondják a hozzáértők. „A jó, a rossz és a csúf”, vagy a
„Volt egyszer egy vadnyugat” című mesterművek elkészítése okán azt hiszem,
Leone tényleg rászolgált erre a kitüntető címre. De Leone mellett szorosan ott
áll „A halál csöndje”. Sergio Corbucci italowesternje tartalmazza mindazt, amit
a fent említett két klasszikus: izgalom, drámaiság, erőszak, felejthetetlen
filmzene és szintén felejthetetlen, katarzisba torkolló befejezés. A
forgatókönyv, amit Corbucci negyedmagával írt rendkívüli precizitással bír, a
figurák jobbak már nem is lehetnének. Klaus Kinski fejvadásza brutális, sunyi,
cinikus és végtelenül aljas, Frank Wolff (akinek a „… vadnyugat” elején
meggyilkolt farmerkarakterére valószínűleg mindenki emlékszik, és aki
fájdalmasan korán, már 1971-ben elhunyt) seriffjelöltjével talán a legkönnyebb
azonosulnia a nézőnek, Vonetta McGee özvegye talpraesettsége ellenére végig
határtalan fájdalmat sugároz magából, Silenzio rejtélyes hősalakja pedig sok
mindenben hasonlít a Leone által megteremtett, és Charles Bronson által életre
keltett Harmonikára.
Corbuccinak egy dologban még túlszárnyalnia is sikerült Leone
remekeit, mégpedig a finálé tragikumában. „A halál csöndje” befejezéséről nem
is illik többet mondani, azt egyszerűen látni kell, már csak azért is, mert
ilyen típusú lezárással tízezer film közül talán ha egyben találkozhatunk.
Az eseményeket természetesen Ennio Morricone dallamai
kísérik; Morricone az egyik legkreatívabb időszakát élte ekkoriban,
Pasolini-filmekhez, giallókhoz, politikai és bűnügyi mozikhoz egyaránt a
legjobbat tette hozzá.
Corbucci filmje egyébként nem jöhetett volna létre (vagy
legalábbis nem ilyen színvonalon), ha nincs Jean-Louis Trintignant. A francia
színész csak úgy vállalta el Silenzio szerepét (szívességet téve ezzel egy
producer barátjának), hogy kikötötte, nem kell túl sok dialógust megtanulnia -
nos, mint láthatjuk, ez a feltétele igencsak hatásosan teljesült. A karakter
mindazonáltal tökéletes: a múltbéli sérelmei megrázóak, különleges pisztolyával
a kezében, fekete ruhájában pedig imponáló jelenség a vásznon. „A halál
csöndje” érdekes csavart is tartalmaz a Leone-féle „Pár dollárral többért”
sztorijához képest. Míg utóbbiban a Clint Eastwood és Lee Van Cleef által
játszott két fejvadász a pozitív hős, addig Corbuccinál Kinski és bandája
kegyetlen, pénzéhes gazfickók gyülekezete; a banditák annyira aljasak, hogy még
attól sem riadnak vissza, hogy áldozatukat annak rokonai előtt lőjék le.
Corbucci
remekműve nem pusztán az italowestern műfajban tartozik a hatvanas évtized
csúcspontjai közé. Stílusa, a magában hordozott tragikuma, rendezői megoldásai besorolástól függetlenül emelik a legjobbak közé; kultikusságát ráadásul még az is erősíti, hogy a rendező személyét és munkásságát a korabeli kritika kevés kivétellel mindig is lekicsinylően kezelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése