Főszereplők: Max von Sydow, Liv Ullmann, Bibi Andersson, Erland
Josephson, Gunnar Björnstrand
A Sziget-trilógia egyik legemlékezetesebb jelenete: Szégyen (1968)
Farkasok órája/Vargtimmen/Hour of the Wolf (1968)
Amerikai dvd-borító
Johan Borg (Max von Sydow), a festőművész és Alma (Liv
Ullmann), a felesége egy magányos szigetre vonulnak vissza. Johan festeni akar,
felesége pedig a házimunkát végzi. Egy nap, amikor Johan éppen nincs otthon,
Alma hirtelen egy idős nőt pillant meg a házuk előtt, aki azt javasolja neki,
hogy olvassa el Johan naplóját - majd eltűnik. A naplóból Alma megtudja, hogy
Johan másokkal is találkozott már a szigeten, és ezen személyek egyike meghívta
őket a szárazföld túloldalán lévő kastélyba, vendégségbe. A pár a kastélyban
meglehetősen furcsa figurákkal találkozik; Johan egy idő után egyre szótlanabbá
válik, Alma azonban közli vele, nem engedi, hogy vendéglátóik közéjük álljanak.
Vajon kik lehetnek a kastély különös lakói? És mi köze lehet mindehhez Veronica
Voglernek, aki korábban Johan szeretője volt? Minden kiderül (?), ha „elérkezik
a farkasok órája, amikor a legtöbb ember hal meg, a legtöbb gyermek születik,
amikor támadnak rémálmaink, és ha ébren vagyunk, félünk…”
Ingmar Bergman kevés horrorfilmet készített életében, és a Farkasok
órája is az írói fázisban eredetileg vígjátéknak indult. A film a kétszemélyes
kamaradráma alaphelyzetéből bonyolódik, de aztán egyre többet ismerhetünk meg
Johan naplójában is szereplő kastélylakók közül, akik az idő múlásával egyre
ijesztőbbek lesznek (de nem csak hagyományos értelemben), és akiknek kiléte
lassan nyilvánvalóvá válik. Bergman az 1966-os Persona nagy sikere után mert
csak vállalkozni annak a történetnek a megvalósítására, melynek írásába már
1962-ben belefogott. A Farkasok órája legfontosabb motívumát ábrázolja
egyébként egy Axel Fridell munkásságából származó metszet is. A képen groteszk
alakok, „emberevők” láthatók (naplójában a kastélyban lévőket Johan is így
nevezi), akik ugrásra készen vesznek körbe egy kislányt, aki a kép
legvilágosabban kivehető figurája. Többet vétek lenne elárulni a történetről,
amely az élet-halál kérdéskört, a magányosságot és a múltban elkövetett bűnöket
helyezi a középpontjába gyakran játékos és gúnyos megvilágításban, de mindvégig
valamilyen csendes iszonyatot árasztva magából. Az iszonyat aztán a szemünk
előtt is megelevenedik, és a Halálerdőben látottaktól elviselhetetlenné válik,
de nemcsak Alma, hanem Bergman remekművének nézője számára is.
Szégyen/Skammen/Shame (1968)
Amerikai dvd-borító
A visszavonult, és egy szigeten élő ex-zenész házaspár egy
átlagosnak tűnő reggelével indul a film. Jan (Max von Sydow) és Eva (Liv
Ullmann) azonban a többi szigetlakóval együtt nagy veszélyben van, ugyanis nem
messze tőlük már jó ideje zajlik a háború. És ez az a nap, amikor a háború a
szigetre is lecsap. Jan és Eva rövid időre a támadók kezébe kerül, akik filmre
veszik a kétségbeesett házaspárt, amelyet később kollaborációval vádolnak meg,
és feketelistára tesznek. Jan és Eva kapcsolata egy őrnaggyal ezután odáig
vezet, hogy a házasságuk szakadék szélére kerül, Jannak gyilkolnia kell, majd
házukat is lerombolják.
Egy kép, amely örökre beivódik az ember agyába - a csónak
lassan halad előre a végtelen tengeren, benne eszméletlen, vagy alvó
emberekkel. A ladik ekkor akadályba ütközik: több tucat holttest sodródik a
vízben, szinte áthatolhatatlan torlaszt alkotva.
De nemcsak ez a kép mutatja be kíméletlenül a háború
szörnyűségeit. A szemünk előtt megy tönkre Jan és Eva kapcsolata, az a
kapcsolat, amely tulajdonképpen harmonikus, idilli képekkel indul. Gyümölcsöt
visznek a városba, eladják, a kapott pénzen bort vásárolnak, amelynek nagyon
örülnek. Magáról a háborúról nem sokat tudnak, a rádiójuk ugyanis elromlott.
Mikor azt a tanácsot kapják, hogy sürgősen meneküljenek, súlyos hibát követnek
el, nem sietnek eléggé, és egy inváziós osztag kezébe kerülnek, amely egy később
manipulált interjút készít Evával. Innen egyenes az út a mélybe.
Kollaboránsként kezelik őket, és fizikai bántalmazás is éri őket. Az Ingmar
Bergman szerint is két részre osztható filmnek körülbelül itt ér véget az első
fele (mellyel Bergman nagyon nem volt elégedett). Ami ezután következik, az
szintén a háború borzalmait mutatja be, de jóval közvetettebb, gonoszabb módon.
Mindennek csúcspontján Jan eljut odáig, hogy embert öl, nem is egyszer. A
szívbeteg Jan, aki korábban egy tyúkot nem volt képes megölni, gyökeres
változáson megy keresztül. Eva ezzel szemben elgyengül, majd mindennek a végén
már szinte vakon követi Jant. Otthonuk elpusztítása után (amely egy marék
papírpénz miatt következik be - amerikai dramaturgia, ahogyan Bergman nevezte)
a pár néhányadmagával helyet vásárol magának egy csónakban. És amit ezután
látunk, az fegyverropogás nélkül is maga a háború. Látjuk a kilátástalanságot,
a halált és még egy holttestekkel borított harcmezőt is - de a legborzasztóbb
talán Eva teljesen kiüresedett tekintete.
Szenvedély/En passion/The Passion of Anna (1969)
Amerikai dvd-borító
Andreas (Max von Sydow) elvonult a világ zaja elől, és egy
szigeten él. Érdeklődve hallgatja azonban a hozzá telefonálni bekéredzkedő Anna
(Liv Ullmann) ideges beszélgetését. Andreas nemcsak kihallgatja a nőt, de
ottfelejtett táskájába is belenyúl, és elolvas egy üzenetet, amely Anna és
férje zaklatott viszonyáról szól. Anna Evánál (Bibi Andersson) és Elisnél (Erland
Josephson) lakik a szigeten, akikkel Andreas is összebarátkozik. Anna férje és
fia egy autóbalesetben halt meg. Egy idő után Andreas és Anna összeköltözik, de
kapcsolatuk viharosan alakul.
Bergman ebben a filmjében a Szégyenhez hasonló kegyetlen
világot tár elénk. A kegyetlenség itt azonban közvetettebb, többnyire csak a
nyomait látjuk (a háziállatok legyilkolása, a kutyakölyök felakasztása), vagy
levélből hallunk róla (Johan leírja, hogy mit tettek vele a falusiak). Jellemző
módon a film eredeti címe a Halottak Országa lett volna, de Bergman az élő, és
halott Anna történetét végül elvetette. Néhány jelenet, így például az egyik
kulcsjelenet, a közös vacsora improvizált volt, a rendező pedig szokatlan módon
a film közben egy interjú keretein belül szólaltatja meg színészeit az általuk
játszott karakterről. A forgatáson számos nehézség adódott: szokatlan
összezördülés az állandó operatőrrel, Sven Nykvisttel (aki ismét csodálatos
munkát végzett, ezúttal színesben), valamint a stáb majdnem-sztrájkja. Mindezek
ellenére a Szenvedély egy igazi mestermű. Az utolsó jelenet, Andreas
útkeresésével és tétova irányváltoztatásaival még sokáig szemünk előtt
lebeghet, mint ahogy a Szégyen felidézése (egy bravúros álomjelenet
fekete-fehérben) is emlékezetes.
Ingmar Bergman hosszú filmes pályafutása alatt számos
remekművet alkotott, de az úgynevezett Sziget-trilógiának mindenképpen a
legjobbak között van a helye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése