Erik Poppe: Utoya, július 22./Utøya 22. juli (2018)

Erik Poppe: Utoya, július 22./Utøya 22. juli (2018)

Német bluray-borító

2011. július 22-én Norvégia Utoya nevű szigetén több tucat fiatal halt meg egy merénylő kezétől. „Ezt te nem értheted meg” - néz szembe a kamerával, a nézővel Kaja, aki egy a több száz táborozó közül. És tényleg emberi ésszel fel nem fogható, hogy mi vezethet valakit arra, hogy homályos ideológiákra hivatkozva más emberek életét kioltsa, ráadásul egészen fiatal emberek életét. Erik Poppe túlélők beszámolói alapján készítette el filmjét, és az elkészítés során sorra jó döntéseket hozott: egyrészt tökéletes választás volt a vágás mellőzése, hiszen a kamera maximális autentikusságot kölcsönöz az eseményeknek, többszörös erővel vagyunk kényszerítve arra, hogy a szigeten az életükért futók közé képzeljük magunkat, így egyetlen másodpercre sem szakadunk el Kaja mellől (csak a szívbemarkoló befejezés során), aki menekülése során borzasztónál borzasztóbb felfedezéseket tesz. Másrészt helyes döntés volt a rendező részéről, hogy a merénylő végig arc nélkül marad. Ez a film az áldozatoké és a túlélőké, azoknak a fiataloknak állít emléket, akik egymást segítve próbáltak életben maradni, vagy hősként haltak meg, vagy csodával határos módon túlélték a vérengzést, mint például Ylva Schwenke, aki öt golyóval a testében feküdt két szikla között a vízben több mint másfél órát. Ez a film tehát ezek a fiataloké, nem pedig azé az „emberé”, aki szélsőjobbos eszméire hivatkozva ontott vért, újra felidézve elvbarátai rémtetteit a harmincas-negyvenes évek Németországából.

A 72 percen át tartó öldöklés majdnem teljes egészében a szemünk elé kerül, Kaja pedig mindnyájunknak példát mutat a hasonló helyzetekre: ahogyan húgát próbálja megtalálni a létező legnagyobb életveszélyben is, az tökéletes tükörképét adja annak, hogy mekkora  jellembéli fölényben voltak az üldözött fiatalok ahhoz a gyáva féreghez képest, aki a magával hozott két táskányi nehézfegyverben találta meg önkifejezése eszközét. Az Utoya július 22. megdöbbentő, szívfájdító emléke Norvégia fekete napjának, a hibátlan (és nem lehet elégszer kiemelni – bravúrosan, vágás nélkül rögzített) film nem utolsósorban még nagyszerű színészeire is támaszkodik, akik közül természetesen a bámulatos kezdő, Andrea Berntzen emelendő ki.

Végezetül a film figyelmeztetésként is értelmezhető: figyelmeztetés a szélsőjobbos eszmékre, amelyek buzgó keresztény, konzervatív, nacionalista mázzal álcázzák magukat, de valódi céljuk csupán egy dolog, az ellenségnek kikiáltott embertársaink fizikai megsemmisítése. Nos, az ilyen eszmék - ellentétben a sziget fiataljainak támogatandó szellemiségével - nem valók máshová, mint a történelem legeldugottabb szemétdombjára.

Kaja (Andrea Berntzen) a testvérét keresi

Arat a halál Utoya szigetén

Csak kevés búvóhely van a szigeten

A szélsőjobb célpontjai

Külföldi moziplakát

Erik Poppe

Niels Arden Oplev: A tetovált lány/Män som hatar kvinnor (2009)

Niels Arden Oplev: A tetovált lány/Män som hatar kvinnor (2009)

Főszereplők: Michael Nyqvist, Noomi Rapace, Lena Endre, Peter Haber, Ewa Fröling, Tomas Köhler

Magyar dvd-borító

Mikael Blomkvist nagy bajban van: az oknyomozó újság főszerkesztőjét letöltendő börtönre ítélik egy korrupt üzletember ellen indított cikksorozat miatt. Mielőtt bevonulna, megbízást kap egy idős üzletembertől, hogy derítse ki, ki ölte meg évtizedekkel korábban eltűnt unokahúgát, Harrietet. Harriet egy szigeten, a híres Vanger-család rezidenciájáról tűnt el. Az újságíró nyomozás közben számos tippet kap egy titokzatos hackertől, Lisbeth Salandertől. A páros végül egy egész sor múltbéli gyilkosságra bukkan, melyeket különös kegyetlenséggel, rituálisan követtek el. Hogy a gyilkos még szabadlábon van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Blomkvistet többször is támadás éri…

Kirobbanó siker volt (és még ma is az) a 2004-ben elhunyt Stieg Larsson regénysorozata, „A tetovált lány”, és folytatásai. A könyvek már halála után jelentek meg, a végzetes szívroham előtt már majdnem kész volt a negyedik rész, míg a sorozatot összesen tíz részesre tervezte. Az első könyv alapján készült film egy többszörösen összetett, bonyolult, fantasztikusan megírt produkció, melynél nem lehet eléggé dicsérni a rendezőt, a dán Niels Arden Oplevet. A szereplők nagyszerűek, mindannyian, a legkevesebbet színen lévők is jól megrajzolt, érdekes figurák, és ez halmozottan érvényes a két főszereplőre, akik egymástól eltérőbb természetűek nem is lehetnének (már a röpke autórádiós jelenet jól ábrázolja ezt), mégis a sors egymás mellé sodorja őket, és ezért kénytelenek összedolgozni. Blomkvist, az újságíró egy türelmes, maximalista, racionális, erkölcs által vezérelt eszmékkel teli ember, aki egyszer hibázik, és drágán megfizet érte, hiszen nincs, aki cikksorozata állításait megerősítené. A több évtizedes Harriet-sztorit viszont nagy profizmussal kezdi kibogozni (zseniálisak a fényképsorozat felderítéséről szóló jelenetek, amikor az újságíró a szó szoros értelmében kockáról kockára rakja össze a messzi múltban, egy felvonuláson történteket), holott tudja, a végső sikerre alig van esélye.

Sorstársa és segítsége, Lisbeth Salander egy gyermekkora óta poklok poklán átment nő, aki technikai tudásával, bizalmatlanságával és lelki erejével építette újjá a romokban lévő életét, melynek jelentős részét intézetben töltötte. Történetünk kezdetén még nem sejti, hogy új nevelőtisztje (az előző kórházba került) miatt - aki szexuálisan kizsákmányolja - újra meg kell járnia a poklot.

„A tetovált lány” nagyszerűségét e két karakter, és a kettejük között lassan kialakuló kötelék adja, megspékelve az átláthatatlanul szerteágazónak tűnő, ám az idő múlásával egyre jobban kitisztuló, lebilincselő krimisztorival. A film eközben nem kicsit brutális is, az erőszak ráadásul gyakran nem csak pillanatokra villan fel, hanem hosszas, idegőrlő bevezetés után kerül bemutatásra (ennek elszenvedője jórészt a címszereplő, kinek életre keltője, Noomi Rapace a szerep kedvéért alaposan lefogyott, rendszeresen kickboxolt és „telepiercingelte” magát).

Végezetül még egyszer visszatérnék a rendezőre, aki, mint írtam, remek munkát végzett. Szinte nincs lepergett perc, melyben ne tudná fenntartani a feszültséget, és ez úgy még inkább csodálatra méltó, hogy egy két és fél órás, rendkívül komplex filmről van szó. Nagyon-nagyon sajnálhatjuk, hogy a két folytatásnál Oplev már nem állt rendelkezésre, hiányának látható az eredménye. „A tetovált lány” azonban minden pillanatában a keze nyomát viseli magán, és többek között ezért is az utóbbi évek legnagyobb skandináv filmsikere nyugodtan nevezhető mesterműnek.

Blomkvist megbízást kap

Lisbeth kiszolgáltatott helyzetben

Rejtvény rejtvény hátán tárul fel Blomkvist előtt

Vajon mi történhetett az eltűnt Vanger-lánnyal?

Gyilkossági kísérlet

Küldemények gyűjteménye: a feladó ismeretlen

Filmplakát

Niels Arden Oplev

Lars von Trier: Hullámtörés/Breaking the Waves (1996)

Lars von Trier: Hullámtörés/Breaking the Waves (1996)

Főszereplők: Emily Watson, Stellan Skarsgård, Katrin Cartlidge, Udo Kier, Jean-Marc Barr, Adrian Rawlins, Jonathan Hackett

Külföldi dvd-borító

Egy összeszabdalt, megkínzott nő életéért küzdenek az orvosok – hiába. Bess ( Emily Watson), az áldozat önszántából vitette magát arra a hajóra, ahol már várták a szexéhes, szadista hajósok. Vajon mi késztette Bess-t arra, hogy amíg férje gépekre kapcsolva feküdt a kórházban, elmenjen a hajóra, ahonnan sejthető volt, hogy nincs visszaút?

A történet boldogsággal kezdődik. Egy skóciai faluban vagyunk, ahol a lakók vallásosságánál már csak a tenger hullámai nagyobbak. Ebben szigorúan vallásos közösségben akar Bess házasságot kötni Jannal (Stellan Skarsgård), de ezt az egyház természetesen nem nézi jó szemmel. Ez egy olyan társadalom, ahol a templomban, a közösségben csak a férfiak szólalhatnak fel, ha pedig egy „bűnös lélek” elhalálozik, nem Isten kegyeire bízzák, hanem a temetésen egyenesen a pokolba küldik. Ebben a világban a nők nem szólhatnak – csak szolgálhatnak.

Bess számára menedék a házasság, de nem sokáig: Jannak vissza kell mennie dolgozni a fúrótoronyba. Bess ekkor párbeszédbe kezd Istennel, és kérleli, hogy küldje hozzá vissza Jant. Kérése szörnyű módon teljesül: Jan súlyos balesetet szenved, és megbénul. Az orvosok azon is elgondolkodnak, hogy az ilyen életnek ugyan mi értelme van, de Bess minden idejét férjével tölti – ugyanakkor végleg elnyeri a néző rokonszenvét, elvakult vallásossága és naivitása ellenére. Bess képes átlépni minden határt Janért, és nemsokára ezt meg is kell tennie: Jan ugyanis megköveteli tőle, hogy feküdjön le más férfiakkal, majd számoljon be neki az együttlétekről. Az így keletkezett elbeszélésbe Jan aztán behelyettesítené magát gondolatban, és ezáltal újra együtt lehetne feleségével, mint azelőtt.

Bess újra párbeszédbe kezd Istennel, majd teljesíti Jan kívánságát – elképesztő módon demonstrálva ezzel a szerelem hatalmát. Lefoszlik róla minden páncél, a lelkét látjuk, különösen a „saját magával” folytatott párbeszédei során. Úgy él teljesen magától értetődően valamiben, ahogy más sohasem tudna. Olyasfajta ártatlanság ez, amiben hihetetlen fokú naivitás, mélyen átélt vallásosság és egy szent jellemzői keverednek.

Bess egyéniségétől teljesen idegen szituációkba keveredik bele, és olyan mértékben veti magát ebbe az érzelmi játszmába, hogy az az egyháznak is szemet szúr: Bess-t kitagadják a közösségből. Csapás csapást követ: míg felesége a prostituáltak életmódját folytatja, Jan állapota romlik. Bess-t sógornőjén, Dodón (a fájdalmasan korán, 41 évesen elhunyt Katrin Cartlidge) kívül már senki sem támogatja. A falubeli gyerekek „Pusztulj, kurva!” felkiáltással űzik végig az utcán; a talán legmegdöbbentőbb jelenetben pedig a falu papja még attól is irtózik, hogy az ájultan földön fekvő Bess-t egyszerűen csak megérintse.

Bess és Jan szerelme az egyetlen, ami ellentétben áll a szinte színtelenül fényképezett tájjal, és a csupasz, dísztelen épületbelsőkkel. A kézikamerával forgatott képek mindvégig mozgásban vannak, és ezzel szinte zavaró autentikusságot kölcsönöznek a filmnek. Viszont semmi sem egyértelmű: a szereplőket mélyen behálózzák a függőségek, bűnök és különböző hatalmak szövevényei.

A tánc a szerelem és a halál között folytatódik – és Bess felszáll arra a bizonyos hajóra. Áldozatul esik saját jóságának, áldozatvállalásának és ártatlanságának, ugyanakkor mégis abban a hitben hal meg, hogy hibát követett el – és ez a legtragikusabb.

Bess

Rövid boldogság Jannal 

Dodo, Bess és Jan

A tragédia után

Jan kérése meghallgatásra talál

Kiközösítés

Filmplakát

Lars von Trier