Főszereplők: Branko Djuric, Rene Bitorajac, Filip Sovagovic,
Katrin Cartlidge, Simon Callow
Magyar dvd-borító
1993, a
boszniai háború: egy kisebb csoport bosnyák felderítő a gomolygó ködben
eltéved, majd egy viszonylag nyugodt éjszaka után, miután a köd eloszlik,
gyilkos golyózáporba kerül. A vérengzést egyedül Ciki (Branko Djuric) éli túl,
aki még idejében elér egy lövészárkot. Sokáig nincs nyugta, hiszen két szerb
katona érkezik az árokba, akik közül az idősebb gyilkos tréfát eszel ki: az
egyik halott bosnyák teste alá taposóaknát helyez, és úgy állítja be, hogy az
azonnal felrobbanjon, amint a testet megmozdítja valaki. A szerbek azonban nem
számolnak Cikivel, ráadásul kis idő múlva kiderül, hogy az aknára helyezett
bosnyák katona még életben van…
Ebben az abszurd fordulatokkal teli történetben benne van a
háború minden abszurditása. Danis Tanovic rendező mindezt fekete humorral és
drámaisággal ötvözi, így hozva létre a valaha készült egyik legjobb
háború(ellenes) filmet. A film jórészt két szálból tevődik össze, az egyik a
bosnyák és szerb katona pszichológiai háborúja (melyben mindig éppen az áll
nyerésre, akinél a fegyver van), a másik a rámenős, levakarhatatlan riporternő
(Katrin Cartlidge) vesszőfutása a kéksapkásokkal, akik - leszámítva egyiküket -
legszívesebben tétlenül üldögélnének. Mindebből már látszik, hogy Tanovic nem a
háborús akciókra helyezi a hangsúlyt, hanem a karakterekre, és arra, ami a
fejükben lejátszódik. A rendező egyébként a háború kitörése előtti estén éppen
egy videoklipet vágott, majd amikor Szarajevóra már hullottak a bombák, egy
iskolából elemelt kamerával forgatni kezdett. Talán mondani sem kell, az élete
óráról órára veszélyben forgott. Szintén személyes élményei ihlették azt a
kritikát is, melyet a Senkiföldjében a kéksapkások irányába megfogalmaz. A
valósághoz képest - saját bevallása szerint is - még finoman is bánt a
kritikával, hiszen az, hogy az események a lövészárkon túl, a külvilágba
eljutnak, az egyik békefenntartónak köszönhető, amikor az a parancs ellenére
kimegy a helyszínre. Arra a helyszínre, ahol a két ellenfél, a szerb és a
bosnyák amellett, hogy mindketten azt állítják, a másik fél kezdte a háborút, egy
időre ráébred, hogy mennyi közös vonásuk van.
Az emlegetett háború igazi borzalmát a sebesült, és az alá
csúsztatott akna miatt mozdulatlanságra kárhoztatott Cera (Filip Sovagovic)
révén láthatjuk meg. Véletlenek és óriási szerencse révén eljut hozzá a
segítség, de a tűzszerésznek be kell látnia, hogy itt már ő is tehetetlen. Cerának
nem marad más, mint a kezében egy fénykép szeretteiről - és amikor a kamera
lassan eltávolodik tőle, és a kép elsötétül, már tudni fogjuk, hogy ez a kép
szörnyűbb, mint egy halottakkal borított csatamező látványa.
Akinél a puska van, azé a lövészárok
"Ti kezdtétek a háborút!" - "Nem, ti!"
A kéksapkások csak nézői a drámának
Ha a világ is szemtanú, akkor már a vezetőség is terepszemlét tart
A tűzszerész is szembesül vele: az akna elmozdíthatatlan
Lars von Trier: Hullámtörés/Breaking the Waves (1996)
Főszereplők: Emily Watson, Stellan Skarsgård, Katrin Cartlidge, Udo Kier, Jean-Marc Barr, Adrian Rawlins, Jonathan Hackett
Külföldi dvd-borító
Egy összeszabdalt, megkínzott nő életéért küzdenek az
orvosok – hiába. Bess (Emily Watson), az áldozat önszántából vitette magát arra a hajóra, ahol
már várták a szexéhes, szadista hajósok. Vajon mi késztette Bess-t arra, hogy
amíg férje gépekre kapcsolva feküdt a kórházban, elmenjen a hajóra, ahonnan
sejthető volt, hogy nincs visszaút?
A történet boldogsággal kezdődik. Egy skóciai faluban
vagyunk, ahol a lakók vallásosságánál már csak a tenger hullámai nagyobbak.
Ebben szigorúan vallásos közösségben akar Bess házasságot kötni Jannal (Stellan Skarsgård), de ezt
az egyház természetesen nem nézi jó szemmel. Ez egy olyan társadalom, ahol a
templomban, a közösségben csak a férfiak szólalhatnak fel, ha pedig egy „bűnös
lélek” elhalálozik, nem Isten kegyeire bízzák, hanem a temetésen egyenesen a
pokolba küldik. Ebben a világban a nők nem szólhatnak – csak szolgálhatnak.
Bess számára menedék a házasság, de nem sokáig: Jannak
vissza kell mennie dolgozni a fúrótoronyba. Bess ekkor párbeszédbe kezd Istennel,
és kérleli, hogy küldje hozzá vissza Jant. Kérése szörnyű módon teljesül: Jan
súlyos balesetet szenved, és megbénul. Az orvosok azon is elgondolkodnak, hogy
az ilyen életnek ugyan mi értelme van, de Bess minden idejét férjével tölti –
ugyanakkor végleg elnyeri a néző rokonszenvét, elvakult vallásossága és
naivitása ellenére. Bess képes átlépni minden határt Janért, és nemsokára ezt
meg is kell tennie: Jan ugyanis megköveteli tőle, hogy feküdjön le más
férfiakkal, majd számoljon be neki az együttlétekről. Az így keletkezett
elbeszélésbe Jan aztán behelyettesítené magát gondolatban, és ezáltal újra
együtt lehetne feleségével, mint azelőtt.
Bess újra párbeszédbe kezd Istennel, majd teljesíti Jan
kívánságát – elképesztő módon demonstrálva ezzel a szerelem hatalmát. Lefoszlik
róla minden páncél, a lelkét látjuk, különösen a „saját magával” folytatott
párbeszédei során. Úgy él teljesen magától értetődően valamiben, ahogy más
sohasem tudna. Olyasfajta ártatlanság ez, amiben hihetetlen fokú naivitás,
mélyen átélt vallásosság és egy szent jellemzői keverednek.
Bess egyéniségétől teljesen idegen szituációkba keveredik
bele, és olyan mértékben veti magát ebbe az érzelmi játszmába, hogy az az
egyháznak is szemet szúr: Bess-t kitagadják a közösségből. Csapás csapást
követ: míg felesége a prostituáltak életmódját folytatja, Jan állapota romlik.
Bess-t sógornőjén, Dodón (a fájdalmasan korán, 41 évesen elhunyt Katrin Cartlidge) kívül már senki sem támogatja. A falubeli gyerekek
„Pusztulj, kurva!” felkiáltással űzik végig az utcán; a talán legmegdöbbentőbb
jelenetben pedig a falu papja még attól is irtózik, hogy az ájultan földön
fekvő Bess-t egyszerűen csak megérintse.
Bess és Jan szerelme az egyetlen, ami ellentétben áll a
szinte színtelenül fényképezett tájjal, és a csupasz, dísztelen
épületbelsőkkel. A kézikamerával forgatott képek mindvégig mozgásban vannak, és
ezzel szinte zavaró autentikusságot kölcsönöznek a filmnek. Viszont semmi sem
egyértelmű: a szereplőket mélyen behálózzák a függőségek, bűnök és különböző
hatalmak szövevényei.
A tánc a szerelem és a halál között folytatódik – és Bess
felszáll arra a bizonyos hajóra. Áldozatul esik saját jóságának,
áldozatvállalásának és ártatlanságának, ugyanakkor mégis abban a hitben hal
meg, hogy hibát követett el – és ez a legtragikusabb.
