Franciaország, valamikor a középkorban, a százéves háború
idején: az ifjú François apja elhagyja a családját, és a háborúba megy. François
búcsúzóul egy kardot kap tőle, majd később, visszatérve a várba, kővé dermed,
mivel anyját egy idegennel találja egy ágyban. Egy pillanat múlva a még gyermek
François-ból gyilkos válik. Sok évvel később Béatrice apját, François de
Cortemart-t várja haza. Béatrice számára mindent az apja jelent, ezért szinte a
perceket számlálja türelmetlenségében. De amikor eljön az idő, és az apa belép
a várba, Béatrice számára szörnyűséges idők köszöntenek be…
Bertrand Tavernier 1987-ben, megalkotván a „La passion
Béatrice” című filmet, számos tévhitet pusztított el. Leszámolt a korszak
romantizálásával, a hős lovag figurájával és magát a történelmi filmet mint
műfajt is újjáértelmezte. Tavernier filmjében a középkori emberek teljesen
hétköznapiak, akik hétköznapi helyszíneken élik mindennapos gyötrődéssel teli
életüket. Hétköznapi a falu, a vidék, de a várkastély is; utóbbi egy kietlen,
sötét, zegzugos raktárépületre emlékeztet, amelyből leginkább a körülötte lévő
föld éri a legtöbbet. A hős lovag nem létezik - François de Cortemart (Bernard-Pierre Donnadieu felejthetetlenül fizikai alakítása) fogságból
tér haza, megkeseredett, másik gyermekét, Béatrice bátyját, Arnaud-t gyáva
nősténynek tartja és nevezi, valamint kíméletlenül részletezi az asztalnál, a
várnép előtt, hogy a fiú hogyan futamodott meg az angolok elől.
De mindez semmi ahhoz képest, amit Béatrice-nek kell elviselnie.
Szemrehányással kezdődik (hogy miért adta el áron alul az egyik nagyobb
földdarabot), majd megaláztatással folytatódik, végül mindez vérfertőző
erőszakba torkollik. „Istenem, segíts, hogy szerethessem!” - könyörög még a
kezdetekkor Béatrice, de imája nem talál meghallgatásra, és a történelem
ismétli önmagát: a gyermek François után Béatrice is a vár tornyába kerül. Apja
eközben végzetes önsajnálatba kezd, a vallást eltaszítja magától, és ezzel
feljogosítja magát a lánya elleni legszörnyűbb bűntettekre is.
Az apjához hasonlóan Béatrice figurája is csodálatra méltó,
de természetesen a másik szemszögből: Béatrice minden szörnyűség ellenére
megpróbálja újból megszeretni és tisztelni addig több kilométeres, elérhetetlen
távolságból imádott apját. Iszonyodva nézi, ahogyan az Arnaud-val bánik, de a
helyzet akkor fordul tragikusra, amikor François megszentségteleníti az addig
érinthetetlennek gondolt apa-lánya viszonyt. Julie Delpy (legelső főszerepében)
érzelmek tucatjait tükrözi vissza sikeresen, az apjáért rajongó lánytól az
őrület határán lévő megbecstelenítetten át egészen a bosszúálló angyalig.
Tavernier végül fenekestül felfordítja a történelmi,
középkori dráma műfaját is. Annak ellenére, hogy filmjéből nem hiányoznak az
úgymond kötelező kellékek (védtelen falu kifosztása, boszorkányégetés, utóbbi
rémisztően fájdalmas képekben), nem lehet azt állítani, hogy hagyományos
szerkezetet követne. Csúcspontok szinte nincsenek, de ennek ellenére, vagy
éppen ezért minden, ami Tavernier rendezésével kapcsolatos, hihetetlenül
gördülékenynek tűnik - és az is. Látványos finálé helyett groteszk üldözési
jelenetet nézhetünk végig, amelyben a női ruhába lealacsonyított Arnaud űzött
vadként menekül apja és annak martalócai elől.
Megrázó és szívbemarkoló film a „La passion Béatrice”.
Emellett rendkívül kényelmetlen is, mivel az összes szereplője megjárja a
poklok poklát, sőt, némelyikük nem is szabadul onnan, és a megváltás számára
csak egy lehet: a halál.
Béatrice
François de Cortemart
A régen várt viszontlátás nem olyan, mint amilyennek Béatrice elképzelte
George Sluizer: Nyom nélkül/Nyomtalanul/Spoorloos/The Vanishing (1988)
Főszereplők: Bernard-Pierre Donnadieu, Gene Bervoets,
Johanna ter Steege
Amerikai dvd-borító
Egy ifjú pár vidéki utazásra indul, majd egy kiadós
veszekedés és gyors kibékülés után Rex egy benzinkúthoz hajt tankolás és
bevásárlás céljából. A pár másik tagja, Saskia nemsokára bemegy az egyik
üzletbe - és nyom nélkül eltűnik. Használható szemtanúk a tömeg miatt
nincsenek, Saskiát mintha a föld nyelte volna el. Három év telik el, Rex még
mindig a szerelmét keresi, pénzt és fáradságot nem sajnálva körbeplakátolja a
környéket, tévéinterjúkat ad. Végül már csak ennyi marad: „Tudni akarom, mi
történt vele.” Ezután váratlanul feltűnik valaki, aki némileg érintett az
ügyben - maga az elkövető, egy francia kémiatanár, egyben családapa…
Kevés olyan film készült a thriller műfajában, amelynek
olyan letaglózó befejezése lenne, mint a „Spoorloos” című holland darabnak. E
befejezés során hősünk, Rex, és mi, nézők is egyszerre szembesülhetünk azzal,
ami az eltűnt nővel, Saskiával történt három évvel korábban. És hogy Rex hogyan
jut el idáig? A titok kulcsa érthető módon az emberrabló kezében van, aki
macska-egér játékot játszik a kétségbeesett áldozatával. A példás családapa
végül - rettenetes műve betetőzéseként - nem kis kockázatot vállalva kapcsolatba
lép Rex-szel, és felajánlja neki a tudást, hogy minden részlet a helyére
kerüljön a benzinkútnál történtekkel kapcsolatban.
George Sluizer filmje horrornak is nyugodtan tekinthető,
azonban a pszichológiai fajtából. Bámulatosak azok a jelenetek, amelyekben
részletesen dokumentálva láthatjuk, hogy az emberrabló milyen akadályokba
ütközik, hogyan dédelgeti és fejleszti szörnyű tervét, valamint hogy micsoda
elképesztő véletlenek kellettek ahhoz, hogy Saskia legyen a bűntett szenvedő
alanya. Remek alakításokat is láthatunk, Gene Bervoets hatásosan sugározza a
három teljes éve tartó szorongást, kétségbeesést, tudatlan tehetetlenséget, míg
Bernard-Pierre Donnadieu szinte észrevétlen színészi eszközökkel alakítja a
perfekcionista bűnözőt.
A forgatókönyvet is jegyző Tim Krabbé regényéből („Az
aranytojás”) készült „Spoorloos” nagy sikert aratott, érdekes módon azonban az
amerikai csúcsot, az Oscar-díjat nem érhette el, mivel a túl sok francia nyelvű
dialógus miatt nem engedték a holland jelöltek közé. 1993-ra aztán e remekművet
is utolérte a végzete, ugyanis elkészült az amerikai remake, melyről leginkább
az juthat eszünkbe, hogy hogyan lehet szétrombolni az eredetit (Sluizer
egyébként saját vállán vitte dédelgetett gyermekét a vesztőhelyre: maga ült a
remake rendezői székébe).
A „Spoorloos”, talán mondanom sem kell, nem jelent meg idehaza
dvd-n (a remake „természetesen” igen), külföldön viszont - ahogy illik - többek
között a Criterion vette gondjaiba. Itthon legalább vhs-megjelenés volt, az
Odeon (azok voltak a szép idők!) feliratosan jelentette meg a filmet. Aki
szereti a megdöbbentő mozgóképeket, annak mindenképpen kötelező programként
ajánlom a „Spoorloos”-t - e remekműre valószínűleg még Hitchcock is büszke
lenne.
