Franciaország, valamikor a középkorban, a százéves háború
idején: az ifjú François apja elhagyja a családját, és a háborúba megy. François
búcsúzóul egy kardot kap tőle, majd később, visszatérve a várba, kővé dermed,
mivel anyját egy idegennel találja egy ágyban. Egy pillanat múlva a még gyermek
François-ból gyilkos válik. Sok évvel később Béatrice apját, François de
Cortemart-t várja haza. Béatrice számára mindent az apja jelent, ezért szinte a
perceket számlálja türelmetlenségében. De amikor eljön az idő, és az apa belép
a várba, Béatrice számára szörnyűséges idők köszöntenek be…
Bertrand Tavernier 1987-ben, megalkotván a „La passion
Béatrice” című filmet, számos tévhitet pusztított el. Leszámolt a korszak
romantizálásával, a hős lovag figurájával és magát a történelmi filmet mint
műfajt is újjáértelmezte. Tavernier filmjében a középkori emberek teljesen
hétköznapiak, akik hétköznapi helyszíneken élik mindennapos gyötrődéssel teli
életüket. Hétköznapi a falu, a vidék, de a várkastély is; utóbbi egy kietlen,
sötét, zegzugos raktárépületre emlékeztet, amelyből leginkább a körülötte lévő
föld éri a legtöbbet. A hős lovag nem létezik - François de Cortemart (Bernard-Pierre Donnadieu felejthetetlenül fizikai alakítása) fogságból
tér haza, megkeseredett, másik gyermekét, Béatrice bátyját, Arnaud-t gyáva
nősténynek tartja és nevezi, valamint kíméletlenül részletezi az asztalnál, a
várnép előtt, hogy a fiú hogyan futamodott meg az angolok elől.
De mindez semmi ahhoz képest, amit Béatrice-nek kell elviselnie.
Szemrehányással kezdődik (hogy miért adta el áron alul az egyik nagyobb
földdarabot), majd megaláztatással folytatódik, végül mindez vérfertőző
erőszakba torkollik. „Istenem, segíts, hogy szerethessem!” - könyörög még a
kezdetekkor Béatrice, de imája nem talál meghallgatásra, és a történelem
ismétli önmagát: a gyermek François után Béatrice is a vár tornyába kerül. Apja
eközben végzetes önsajnálatba kezd, a vallást eltaszítja magától, és ezzel
feljogosítja magát a lánya elleni legszörnyűbb bűntettekre is.
Az apjához hasonlóan Béatrice figurája is csodálatra méltó,
de természetesen a másik szemszögből: Béatrice minden szörnyűség ellenére
megpróbálja újból megszeretni és tisztelni addig több kilométeres, elérhetetlen
távolságból imádott apját. Iszonyodva nézi, ahogyan az Arnaud-val bánik, de a
helyzet akkor fordul tragikusra, amikor François megszentségteleníti az addig
érinthetetlennek gondolt apa-lánya viszonyt. Julie Delpy (legelső főszerepében)
érzelmek tucatjait tükrözi vissza sikeresen, az apjáért rajongó lánytól az
őrület határán lévő megbecstelenítetten át egészen a bosszúálló angyalig.
Tavernier végül fenekestül felfordítja a történelmi,
középkori dráma műfaját is. Annak ellenére, hogy filmjéből nem hiányoznak az
úgymond kötelező kellékek (védtelen falu kifosztása, boszorkányégetés, utóbbi
rémisztően fájdalmas képekben), nem lehet azt állítani, hogy hagyományos
szerkezetet követne. Csúcspontok szinte nincsenek, de ennek ellenére, vagy
éppen ezért minden, ami Tavernier rendezésével kapcsolatos, hihetetlenül
gördülékenynek tűnik - és az is. Látványos finálé helyett groteszk üldözési
jelenetet nézhetünk végig, amelyben a női ruhába lealacsonyított Arnaud űzött
vadként menekül apja és annak martalócai elől.
Megrázó és szívbemarkoló film a „La passion Béatrice”.
Emellett rendkívül kényelmetlen is, mivel az összes szereplője megjárja a
poklok poklát, sőt, némelyikük nem is szabadul onnan, és a megváltás számára
csak egy lehet: a halál.
Béatrice
François de Cortemart
A régen várt viszontlátás nem olyan, mint amilyennek Béatrice elképzelte
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése