Ken Russell: Ördögök/The Devils (1971)

Ken Russell: Ördögök/The Devils (1971)

Főszereplők: Oliver Reed, Vanessa Redgrave, Dudley Sutton, Ken Russell, Murray Melvin, Gemma Jones, Michael Gothard, Graham Armitage

A BFI által kiadott dvd

1634, Franciaország. „A vallásháborúknak vége” - szól Grandier (Oliver Reed), Loudun főpapja a város lakosságához. A főpap azonban téved, Richelieu ugyanekkor minden erejével a királyt győzködi, hogy az „eretnek” Loudun tűnjön el a föld színéről. A város megtöréséhez magát Grandier-t kell megtörni, és ehhez a hatalom minden eszközt igénybe vesz: a férfit boszorkánysággal és eretnekséggel vádolják meg. Ehhez kapóra jön egy, Grandier-be már-már eszelősen szerelmes főnővér (Vanessa Redgrave), valamint a tény, hogy Grandier nemigen veti meg a női nemet…

Ken Russell angol rendező 1970 nyarán forgatás közben talán még nem sejtette, hogy a „The Devils” című filmje mind a mai napig a cenzúra áldozata lesz. Russell-t a cenzorok 10 pontba szedett levéllel lepték meg, melyben felsorolták a bemutatáshoz szükséges vágásokat. A legfontosabb ezek közül az úgynevezett „Rape of Christ” jelenete volt, melyet Russell a film egyik legfontosabb képsorának nevezett. Mikor a zárda nővérei - életüket mentve - belemennek, hogy úgy fognak viselkedni, mintha megszállta volna őket az ördög, vad őrjöngésbe kezdenek, melynek csúcspontja egy életnagyságú Krisztus-szobor meggyalázása. Russell végül (sok másikkal egyetemben) kivágta a jelenetet, melyet évtizedekre végleg elveszettnek hitt mindenki. Áldozatul esett még a megdöbbentő végső negyedóra számos szegmense, és Vanessa Redgrave ördögűzése is.

Vágások ide vagy oda, a „The Devils” mind a mai napig a legtökéletesebb film a vallási őrületről. Russell nem a kút fejéből merített, alapul Aldous Huxley 1952-es „The Devils of Loudun” című könyve szolgált. A United Artists, amely korábban már forgalmazott sikeres Russell-filmeket, kihátrált a projekt mögül, melyet aztán a Warner-bratyók karoltak fel. Ebben azonban nem volt túl sok köszönet: az amerikai fejesek már az első vetítés során elégedetlenségüknek adtak hangot (konkrétan gusztustalan szennynek nevezték a látottakat), és közölték Russellel (aki a vetítés végét inkább egy közeli kocsmában várta meg), hogy vágnia kell, nem is keveset.

Az ez idáig legteljesebb változat most egy Mark Kermode nevű úriember jóvoltából megjelent dvd-n. A BBC News Channel munkatársa felkutatta a „Rape of Christ” jelenetét is, amelyet azonban végül nem illesztettek vissza a filmbe, de a dvd egyik dokumentumfilmjében megtalálható.

És hogy a lényegről, magáról a filmről is szóljak, a „The Devils” egy elképesztő, a mai napig letaglózó hatású történelmi dráma. Az alakítások verhetetlenek: Reed élete legjobbját nyújtja, mint Grandier, szellemi fölénye által vezérelt monológjai lehengerlőek. Redgrave - aki Glenda Jackson helyett ugrott be - egyenesen ijesztő, mint a reménytelen szerelemtől eszét vesztő púpos főnővér. Graham Armitage nem konvencionális és maró gúny, mint XIII. Lajos, de zseniálisat alakít Murray Melvin Mignon atya, és különösen Michael Gothard az eszelős inkvizítor, Barre atya szerepében.

Szemkápráztatóak a díszletek, melyeket egy bizonyos Derek Jarman álmodott és alkotott meg Pinewood stúdiójában. A házak megépítése kemény munka volt, ráadásul Russell az utolsó jelenetek forgatása közben nagyot hibázott (saját bevallása szerint először és utoljára a pályafutása során), hiszen túl korán adott jelt a házak felrobbantására, így a díszletek rommá változott részét újjá kellett építeni.

A sajnálatos módon 2011 novemberében elhunyt Ken Russell már nem élhette meg leghíresebb műve dvd-kiadását, amely fölött a már említett Kermode bábáskodott. Kermode találkozott néhány szereplővel, és a megtalált „Rape of Christ” jelenetet is levetítette nekik. Felbecsülhetetlen értékű Russell audiokommentárja, melyben például fellebbenti a fátylat az Oliver Reednek adott utasításairól (hogy milyen arckifejezéssel kéri a következő jelenetet). De a British Filminstitute egyébként is kitett magáért, hiszen a további dvd-extrákban található még számos korabeli forgatási felvétel (az utolsó negyedóra leforgatása, és hogy Russell hogyan vezényli a tömeget), valamint a zene felvétele is. 

Grandier

A főnővér szenved a szerelemtől

A legfelsőbb körök kezében Loudun sorsa

A főnővér (rém)álma

Megérkezik az inkvizíció (középen: Michael Gothard)...

... és kíméletlenül lesújt Grandier-re

Filmplakát

Ken Russell (1927 - 2011)

Federico Fellini: Casanova/Il Casanova di Federico Fellini (1976)

Federico Fellini: Casanova/Il Casanova di Federico Fellini (1976)

Főszereplők: Donald Sutherland, Tina Aumont, Cicely Browne, Margareth Clémenti, Leda Lojodice, Dudley Sutton, Sandra Elaine Allen

Az FF Film magyar DVD-kiadása

A 18. század Velencéjében járunk, a karnevál a tetőpontjára hág, különösen, amikor egy monumentális női fej emelkedik ki a vízből. A kötelek azonban nem bírják el a terhet, így az visszacsúszik a mélybe, óriási kavarodást okozva. A zűrzavarral csak egyvalaki nem törődik: Giacomo Casanova, aki éppen egy apácával történő légyottra igyekszik. A továbbiakban a híres nőcsábász, szerető, író (és sok más egyéb) útitársai lehetünk; Casanova Európa összes nagyvárosában tiszteletét teszi Párizstól Csehországig. De milyen ember is volt ő, aki több ezer oldalas emlékiratot hagyott maga után örökül? Egy szerencsés, mindig boldogságban élő, megbecsült úriember, avagy egy kiégett, kigúnyolt, mindenki által csak egy szexautomataként kezelt, magányos férfi?

Mivel egy Fellini-filmről van szó, garantált a meglepetés, vagyis az előszó végén feltett kérdésre egyértelműen az utóbbi a helyes válasz. Casanova folyamatosan üldözi a nőket, a szerelmet, de a híre megelőzi, így gyakran pórul jár. A szerelemnek és az erotikának az idő nagy részében nyoma sincs: Casanova erőlködik, megfeszül, hogy kielégítse a nőket (egyszer még egy versenyt is vállal egy kocsissal szemben, az udvaroncok nagy örömére és szórakozására), és e jelenetek groteszkségét még az állandóan magával hordozott, az aktusok alatt mintegy metronómként funkcionáló fémmadár jelenléte is felerősíti.

Nos, ez Fellini Casanovája. Homloka magas, arca változó és időnként annyira elveszett, hogy még öngyilkosságot is megkísérel. Az 1725-ben született szerencselovag életéből közel egy tucat apró epizód tárul elénk, melyek önmagukban sem filmszerűek, de együtt sem alkotnak kerek egészet. Ezzel szemben utat engednek Fellini groteszk és nem mindennapi figuráinak (mint például a Sandra Elaine Allen által játszott 2,38 méteres, 270 kiló súlyú nő), és egyre inkább Casanova magányosságára, gépies mivoltára mutatnak rá.

A film hihetetlenül nehéz szülés volt, az első producer, Dino De Laurentiis úgy kezdett bele a Fellinivel való közös munkába, hogy a rendezőnek csak egy címet kellett mondania a már meglévő, aláírt kontraktushoz. A bizalom ellenére a páros összeveszett, így került a képbe Alberto Grimaldi, akinek csak annyi kikötése volt, hogy a beszélt nyelv a vásznon az angol legyen (Fellini ezért sem lelkesedett). Robert Redford, Jack Nicholson, Michael Caine, vagy Gian Maria Volonté helyett lett a címszereplő megtestesítője Donald Sutherland, aki maximális erőbedobással készült fel a szerepre - hogy aztán Fellini mindent fenekestül felforgasson a karakter eljátszásával kapcsolatban (emellett ráadásul órákig kínoztatta a maszkmesteri székben). Miután Fellini Grimaldival is összekülönbözött, úgy nézett ki, a forgatás eredménytelenül befejeződik (ráadásul ezalatt a műszaki személyzet egy része sztrájkba lépett). Végül nagy nehezen elkészült a monumentális mű, melyben például csak a nyitó, karneváli jelenethez 600 statisztát használtak fel.

A kész film elképesztő. A történet, mint írtam, másodlagos, itt egy világutazóról van szó, akit egy meg nem értett, élete végén pedig kigúnyolt figuraként követhetünk nyomon. A gyönyörű képek (Giuseppe Rotunno keze nyoma), és a feltűnő, majd gyorsan tovatűnő szereplők csak asszisztálnak mindehhez. Ebből a szempontból a legfájdalmasabb epizód talán az, ahol Casanova rátalál - saját bevallása szerint is - élete szerelmére (Tina Aumont), aki aztán köddé válik, és még azt is meghagyja, hogy ne is próbáljanak a nyomára bukkanni.

Élete alkonyán, Csehországban Casanova már csak árnyéka hajdanvolt önmagának. Az emlékiratait írja, és keserűen emlékszik vissza aranykorára. Ekkor egy extrém közelképen egy aggastyán beesett szemeit látjuk - majd egy álmot, amelyben a fiatal, ereje teljében lévő Casanova a sötét, befagyott Velencében újra találkozik élete egyik legmaradandóbb kalandjával, az életnagyságú, mechanikus női babával. Fellini már bőven a forgatás közben döntött e zárójelenet mellett. És ez a jelenet, Nino Rota rejtélyes dallamaival, és a jégpályán Casanova és a bábu lassan sötétségbe olvadó kettősével, a filmtörténelem egyik legmeghatóbb záró képsora is lett egyben.  

A karnevál fő attrakciója

Megfigyelt légyott

Casanova kis játékszere

Intellektusok ütközése

A hódító

Verseny

A csodálatos bábu

Magányosan

Az álom

Filmplakát

Federico Fellini (1920-1993)